Lakók a felújításról

2009. 9. 8.
/ Megvalósítás

A zöld és a kék árnyalataiban játszó, izgalmas falfestés, a nap fényében sütkérező kollektorok, és a felújítás aktuális állását mutató állványerdő – ez a kép fogadja a Faluház környékére tévedő kíváncsiskodókat és a mintaprojektről tudósító újságírókat. De hogyan látják a felújítást maguk a lakástulajdonosok, és azok akik az építkezésen dolgoznak? Megkérdeztük őket. Tovább>>

A harmadik lépcsőház egyik felső emeletének lakója, aki már 1971 óta Faluház lakos, csak jó véleményt tudott megfogalmazni a munkáról. A három ablak cseréje gyorsan, rendben lezajlott és a hulladékok elszállítása is gyors volt. A cserét végző munkások a megbeszélt időben megjelentek és néhány óra alatt végeztek is a tennivalókkal.  Ha adódott is apróbb probléma (például az egyik ablak szorult), azt gyorsan orvosolták. Hasonlóan pozitív kritikát fogalmazott meg az első lépcsőházból egy másik idős lakó, aki szintén a kezdetek óta él itt, sőt családjának ifjabb tagjai is mind itt születtek. Igaz, ő még vár egy hiányzó szellőző elemre, de ígérték, hogy hamarosan az is a helyére kerül.

Egy ekkora felújítás magában rejti az apróbb hibák lehetőségét, a lényeg az – foglalja össze a tanulságokat az egyik lakó – hogy a kivitelező hogyan reagál a felmerült problémákra. Egy hölgy például, aki az ötödik lépcsőházban lakik azt kifogásolta, hogy a munkálatok közben megsérült a plafon, és az ablakból letört egy darab. Ez utóbbit kijavították.

Réti Gyula közös képviselő szerint a felújításnál a legnagyobb problémát olykor maguk a lakók jelentik: ahhoz, hogy a munka a meghatározott ütem szerint haladjon, mindenkinek otthon kellene tartózkodnia az előre egyeztetett időpontban. Egy ablakcserét végző munkás szerint lépcsőházanként mindig van 10-15% lakástulajdonos, aki elfelejti a csere időpontját. Pedig órára pontos forgatókönyv szerint dolgoznak. A bizakodó közös képviselő szerint is jól halad a kivitelezés és a december végi átadási időpontot tartani fogják a kivitelezők. Főleg, hogy szombaton és vasárnap is lehet zajmentes munkát végezni. A szigetelést végző munkások is a decemberi befejezést erősítették meg.

A lakókat a Faluház új dekorációjáról is megkérdeztük. Bár a legtöbbjüknek elsőre nem tetszett a zöld-kék mozaikos díszítés, mostanra mindenki megbarátkozott a szürke panelépület figyelemfelkeltő új ruhájával.